Bizonytalanságot ne!

A hét folyamán kissé átalakult az Index.hu címlapja. A napokban több blogban is írtak erről, pl. Rabbit a CEMP blogjában, illetve hírbehozó a Webisztánon. A részletekbe ezek után én nem is mennék bele, egy olyan pontot emelnék ki inkább, ami engem nagyon zavar – és úgy gondolom a felhasználóknak is kényelmetlenséget okozhat.

A lényeg: ne tartsd bizonytalanságban a felhasználót! Az oldalad ne működjön úgy, ne kommunikáljon úgy, hogy a látogató nem tudja egyértelműen, hogy mi történik, mi hogy működik.

Ha megnézzük az új fejlécet, akkor ide nagyrészt az Indexhez kapcsolódó szolgáltatások kerültek, amelyek az indapass rendszerét használják. Nagyrészt, mert pl. a Shopline kilóg a sorból. Nekem ez volt az első ami feltűnt és kíváncsian ugrottam neki, hogy kipróbáljam hogyan integrálták a két rendszert.

Rákattintottam a belépésre, átkerültem az indapass belépő oldalára, megadtam az adataimat, megnyomtam a Belépés gombot, majd visszakerültem az Indexre és nem történt semmi. Újra megpróbáltam, újra ugyanez történt, semmi változás, nincs hibaüzenet. Majd megtaláltam a megoldást, az URL-ben: “http://index.hu/?error=badpass”.

Tehát rossz e-mail címet és/vagy jelszót adtam meg, de ezt egy átlag felhasználó így sosem fogja észrevenni. Két próbálkozás után valószínűleg a következő fogalmazódik meg benne: “Most én csinálok rosszul valamit, vagy nem működik az oldal?” Bármelyik is az igazság, bizonytalanságot eredményez, nem segíti a látogatót. A megoldás persze kézenfekvő: egyértelmű visszajelzést kellene adni a felhasználói felületen arról, hogy mi történt.

A sikeres bejelentkezés után a következő lépésben a Shopline pontra kattintottam és azt vártam, hogy oda is már bejelentkezett felhasználóként érkezem. Nem így történt, az indapass oda nem érvényes, ott újra be kellett jelentkeznem – felhasználóként nem ezt vártam.

A két említett probléma közül nyilván az első a súlyosabb, a második csak kisebb kellemetlenség, azonban mindkét esetben ugyanaz lenne a lényeg: a felület működjön úgy, ahogy azt a felhasználó elvárja és minden esetben kommunikáljuk egyértelműen mi történik!

Schmidi

Webfejlesztő, termékmenedzser, használhatósági hittérítő. Korábban a DoclerHoldingnál tevékenykedett, jelenleg az Extreme Digital csapatának tagja. A könnyen használható weboldalak, a usability és az információmegosztás lelkes híve.

2 thoughts on “Bizonytalanságot ne!

  1. Köszönjük az észrevételt, az Indapass ernyő alá tartozó oldalaknál a badpass esemény lekezelése kötelező, ahol most nem így történik, azt hamarosan javítjuk.

    A Shopline-t ez nem érinti.

    Az indexes fejléccel egy lépést tettünk afelé, hogy ahol be vagy jelentkezve, ott látod a fejlécünket (ez még a blog.hu blogjainak oldalán várat még magára), ha az megvalósul, akkor egyértelműbb lesz a felhasználóknak, hogy hol vannak belépve és hol nem – a Shopline-on nincs fejléc, így ott nem is tudnak bejelentkezni, talán kevesebben várják el, hogy belépve érkeznek oda is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.